Újévi fogadalom és gyereknevelés

Most jön az, hogy Vekerdy Tamást idézzem, nincs is nevelés. Példa van, amit a gyerek vagy elfogad, vagy nem, és ez nevel.

Határozottan ez a helyzet az újévi fogadalmakkal is.

Hogy erről miért éppen most írok, az egyértelmű, de hogy miért éppen ezen a blogon, az talán kevésbé. Egyszerűen azért, mert a fogadalmaink legnagyobb hányadát a fogyókúrás fogadkozások után a pénzügyeink hirtelen reformjára vonatkozó eskük vezetik a listát. (Hiszed, vagy sem, a párkapcsolatokra, családra vonatkozók csak ezután következnek...)

Pénz mint karácsonyi ajándék

Mostanság divat pénzt ajándékozni, még akár karácsonyra is. Tény, sokkal egyszerűbb, praktikusabb így az ajándékozónak: nincs utánajárás, sem előzetes fejtörés, hogy mégis mi a búbánatot vegyek X-nek, meg Y-nak, egyszerűen csak kibélelek egy borítékot, aztán Isten éltesse az ünnepeltet. Még karácsonykor is lehet azt mondani, hogy "Majd Te tudod, hogy mit szeretnél leginkább, és majd arra költöd."

Viszont tegnap az egyik ismerősöm nekem szegezte a kérdést: ugyan foglaljak már állást, ha már úgyis akkora spíler vagyok pénzügyi nevelésben, hogy mennyire jó az, ha már a kisgyerekek is pénzt kapnak ajándékba karácsonyra.

Akkor íme az állásfoglalás:

Breaking... - Sir Ken Robinson újra megnyilvánult...

Kicsit kilépek most a karácsonyi diliből, és megosztom Veletek Sir Ken Robinson újabb nagy sikerű TED-előadását. (Ha emlékszel még rá, ő volt az, aki öt éve nagy nyilvánosság előtt is ki merte mondani, hogy az iskola kiöli a kreativitást.)

Most pedig azt is elmondja, hogy mi a legnagyobb gond a mai oktatási rendszerekkel - országtól függetlenül...

Pénzügyi intelligencia szórakozva - gyerekeknek 5. rész

Na, most jön az a post, amire a legtöbben azt mondhatnák, hogy tuttira elment az eszem. (Ezúton szeretnék mindenkit biztosítani afelől, hogy ez nem így van, bár a látszat néha ezt mutathatja. Azonban mint tudjuk, a látszat csal.) 

Hogy miért kellett volna, hogy elmenjen az eszem? Hát a családom szerint például azért, mert épeszű ember nem ajánlja a konkurenciája termékét. Márpedig én most azt teszem. Pontosabban: kritizálom. :) (Na, az azért nem egészen ugyanaz.)

A mára kiszemelt "áldozat" pedig nem más, mint az Alkér Orsolya által fémjelzett Első millió társasjáték. Már a játék megnevezése is elárulja a magasztos célokat, amit a társasjátékkal el akarnak érni: pénzügyi oktató társasjáték. Ez jelenti a játék előnyét és egyúttal a hátrányát is, majd később kifejtem, hogy miért.

Pénzügyi intelligencia szórakozva - gyerekeknek 4. rész

Ha vagy annyira elvakult a pénzügyi intelligenciával kapcsolatosan, mint én, azaz azt is a gyereknevelés egy fontos részének tekinted, akkor jó helyen jársz, ugyanis folytatom a sorozatom, amelyben csupa szépet, jót, hasznosat és okosat ajánlok majd a gyereknek karácsonyra. Sajna jellegéből adódóan elsősorban társasjátékokra korlátozódik a kínálat, pénzügyeket egyedül ugyanis ritkán szokott intézni az életben is az ember fia/lánya, hát még ha el is kell játszania őket. Eddig ugye, egyetlen valamire való könyvet tudtam felhajtani (de sebaj, lesz ez még máshogy, már készülök rá nagyon, csak figyelj!!!), meg két társasjátékot.

Na de most jön az, amit a legtöbb pénzügyileg már művelt szülő eddig el sem tudott képzelni, hogy hogyan hagyhattam ki, a Cashflow for Kids társasjáték!

Pénzügyi intelligencia szórakozva - gyerekeknek 3. rész

Vasárnap megvolt az első adventi hétvége, beindult a karácsonyi ünnepkör - és vele sok szülőnek a karácsonyi dili. Eltökélt szándékom, hogy az ajándékozás ne agybaj, hanem kellemes dolog legyen, ezért próbálok némi segítséget is adni, hogy sok legyet üthess egy csapásra: az ajándék legyen hasznos, vagyis nagyobb korában is elővehesse a gyerek, és tanuljon is belőle, legyen szórakoztató, vagyis a gyerek ne unja, éppen ezért ne porosodjon a szekrény mélyén, no meg az sem baj, ha pénztárcabarát, vagyis nem kell feltétlenül anyagilag tönkremenned bele, hogy megveszed. Éppen ezért folytatom karácsonyi ajánlómat - a család pénzügyi intelligenciájának üdvére...

Mai kiszemelt "célpontom" szintén "koros" darab: a Monopoly. Millió változata, kiegészítője létezik már, úgyhogy széles a választék. Én most maradok a klasszikus alapdarabnál.

Pénzügyi intelligencia szórakozva - gyerekeknek 2.

Mivel sajna a gyerekek nincsenek elkényeztetve a magyar könyvpiacon pénzügyi intelligenciát kikristályosító könyvek vonalán, hát most mást kellett keresnem mára, ami mégis csak gyereknek való, szórakozni is lehet vele, meg tanul is belőle valami hasznosat a pénzügyekről. Úgyhogy kicsit körül néztem, mi minden van itthon, amit én használok a gyerekeim játékos pénzügyi nevelésére... és egész kis kincsestárat találtam!!!

Játékkritika következik...

Pénzügyi intelligencia - szórakozva gyerekeknek 1. rész

Jön a karácsony, és a legtöbben mostanság már elkezdünk rajta gondolkodni, hogy melyik rokont mivel lepjük meg. Mivel még most is akadnak jó páran, akik szerint a könyv igenis jó, értékes és szerethető ajándék, hát merem ajánlani, hogy idén valamilyen könyvvel lepd meg szeretteidet. Ha pedig a könyv praktikumot is ad az olvasójának, akkor pedig két legyet üthetsz egy csapásra. Íme az idei első ajánlatom - ajándéktipp a család gyerekkorú tagjainak...

Pénzügyi nevelő vagyok, tehát nem fogok elrugaszkodni kedvenc témámtól: most is pénzügyi intelligencia csiszolgatáshoz kaptok tőlem ajánlatot. Sőt! Ez lesz az a könyv, amit egyelőre gyakorlatilag egyedüliként tudok megnevezni, hogy ne (csak) Te tanulj belőle pénzügyi intelligenciát, hanem a gyereked (is).

Igen, ez a könyv pénzügyi intelligenciát farag, ÉS gyerekeknek (is) szól! (Gyorsan hozzáteszem: szülőknek sem tilos elolvasni, sőt…)

Vissza a jövőbe...

Ez az érzés fog el, amikor azt látom, hogy visszafordulni látszik az idő kereke. Arról van szó, amerre a magyar közoktatás látszik fejlődni, pontosabban amerre fejleszteni tervezik. 

A mai bejegyzésben éppen ezért nem lesz játék. Ez most nem az a téma. 

Szülőként mélységesen megdöbbentem, hogy az oktatásügy irányítói azon az alapon, hogy "nincs megfelelő pedagógiai rálátása sem a szülőnek, sem a gyereknek az iskolában folyó munkára", ne is szólhasson bele abba. Véleményem szerint azért fals ez a hozzáállás, mert lehet, hogy pedagógiailag analfabéta vagyok, bár én személy szerint inkább félművelt laikus, a gyerekem nevelésének teljes felelőssége viszont az enyém - az Alkotmány szerint is. Ezen a tényen még az sem változtat, hogy ugyanezen Alkotmány szerint a gyerekemet a tankötelezettség okán iskolába kell járatnom, és éppen ezért át kell adnom egy időre - a nap nagyobbik részére - másnak a gyerekem nevelését. Még mindig biztos az, hogy semmi jogom nincs ezek után beleszólnom, hogy ki mit akar csinálni nevelés címén a gyerekemmel?

A Játékos nevelés blog írójaként szintén csak az jut eszembe, hogy aggódnom kell: szülőként, coach-ként  és pedagógus-szimpatinzánsként is pontosan tisztában vagyok vele, hogy milyen jelentős szerepe van a játéknak a gyerekek nevelésében. Számos esetben tudósítottam itt a blogon is olyan kezdeményezésekről, amelyek szinte hihetetlen nevelési-oktatási eredményeket produkáltak csak azért, mert játékos módon közelítették meg a nevelést, az oktatást. Fogalmam sincs, hogy a központi tantervek, a központilag kiadott tankönyvek, tanmenetek között mi lesz ezekkel a kezdeményezésekkel, mi lesz ezekkel a gyerekekkel, akik ezt a fajta tanulást már megismerték, mi lesz azokkal a pedagógusokkal, akik már megtapasztalták, hogy mi mindent lehet elérni ezekkel a módszerekkel... De aggódom, nagyon is aggódom.

Már mondtam, hogy pedagógus-szimpatizáns is vagyok. Éppen ezért nehezen tudom elképzelni, hogy bármelyik lelkiismeretes pedagógus jó érzéssel tudna majd dolgozni egy ilyen rendszerben. Még akkor sem, ha alapvetően a poroszos nevelési módszereket részesíti előnyben. Ugyanis a tervezett rendszer nem csak a szülőknek és a gyerekeknek, hanem a tanároknak sem hagy beleszólást a nevelésbe. Egyszerű végrehajtókká silányítja őket - önálló gondolatokat, egyéni szakmai észrevételek joga nélkül. 

Az oktatás amúgy is egy nagy, éppen ezért szervezeti tehetetlensége miatt is nehezen változó és változtatható rendszer. Bárki, aki eddig megpróbálta, a nagy rendszerekre jellemző szervezeti ellenállásba ütközött bele. Nem azért, mert a pedagógusok jó része is ne lenne tisztában azzal, hogy ez a rendszer már régen megérett a változára, egyszerűen csak azért, mert a nagy rendszereken iszonyat hosszú időbe telik, amíg átfut valami. Mint a dinoszauruszokon az ingerület.

Az ijesztő az, hogy jelen esetben számomra ez jelenti a végső esélyt arra, hogy valahogy megússzuk ezt az agyrémet.

Készségfejlesztés és a Disney

Sorry, nem reklámozni akarok, továbbra is minden szülő szíve joga eldönteni, hogy mit enged nézni a gyereknek a TV-ben, és mit nem, vagy hogy egyáltalán engedi-e nézni a gyerekeknek a TV-t. Gyakorló szülőként mondhatom, nem kevés energiát igényel a gyerek és a TV viszonyának kialakítása, és őszintén szólva a dolgunkat a szakemberek sem könnyítik meg. Ahányan vannak, szinte annyifélét mondanak a TV káros vagy éppen hasznos hatásairól, a médiában pedig kétségtelenül a vészmadár típusú szakvélemények kapnak nagyobb nyilvánosságot. 

Ettől függetlenül azonban gyakorlatból állíthatom, itt is az aranyközépút a nyerő. Vannak azért olyan műsorok, amik képesek értéket is adni, és a TV előtt töltött idő korlátozásával, ill. más tevékenységek érdekessé tételével lehet a gyereknél is versenyt támasztani a TV-nek. Ehhez persze az kell, hogy a szülő ne bébiszitternek használja a TV-t... 

Nálunk speciel nem is annyira TV-t néz a gyerek, hanem DVD-ről megválogatott filmeket. Így aztán a szülői szűrő érvényesül, a gyerek nincs a társai között sem "lemaradva" semmiről, van miről mesélni, beszélni az oviban - és tanul is a filmekből. Ha mást nem, azt mindenképpen, hogy mi a jó és mi a rossz. 

Egy jó ideje figyelem, hogy egyre több TV csatorna törekszik arra, hogy saját gyártású sorozataival megpróbáljon megfelelni egy ilyen irányú szülői igénynek is. Nálunk ennek első fecskéje még az én gyerekkoromban a Vízipók-csodapók sorozat volt. Mostanság meg a Dóra, a felfedező az egyik sikerdarab.

A Disney is nekifogott, hogy igazi családi csatorna lévén ilyen sorozatokat gyártson. Hogy mekkora sikerrel, arról persze megoszlanak a vélemények. Ami engem meglepett, ahol az erről szóló tudósítást  olvastam anno - a Tőzsdefórum c. weboldalon. Ennek pedig egyetlen oka lehet csak: az, hogy ezeknek a rajzfilmeknek a jó része olyan készségek, képességek fejlesztését célozta meg, amelyekre a pénzügyi IQ csiszolásánál is szükség van. (Meg a többiről is.) 

Nekünk személy szerint a nagy kedvencünk a Mickey egér Játszótere, de ebben gyaníthatóan az én manóm életkora is benne van, meg az is, hogy mégis csak a Mickey egér a legismertebb figura az összes közül. Persze a Disney-filmeknek is megvannak a maga korlátai, de azért akad köztük használható is. 

Kérdésem is van: Nálatok hogyan működik ez a tévézés-dolog? Érdekelne a többi szülő véleménye. 

Ki fogott mellé? - válasz Vidi Rita cikkére

Olvastam egy cikket, amire muszáj reagálnom. Bizonyos állításaival mélységesen egyet értek, másokat ugyanilyen vehemensen vitatok. 

Az eredeti cikket itt olvashatod. Vidi Rita írása. Rita, hűen saját magához, "különvéleményt" fogalmaz meg, és ez jó.  A kiinduló pont, amelynek mentén a következtetéseit levonja, viszont fals - és ez nem jó. Nézzük meg, mi a bajom ezzel az egésszel!

A cikkben Rita tulajdonképpen azt taglalja, hogy mekkora melléfogás 18 éven aluliakat pénzügyekre és helyes pénzkezelésre tanítani, mivel ezt az értelmetlen energiabefektetés tipikus példájának tartja. Mert hogy 18 év alatt max azt a gyereket érdekli a kamat, meg a THM, meg a devizahitel, aki kimondottan a pénzügyek felé tendál, tehát ahhoz van "tehetsége", ehhez Rita egyfajta "tehetséggondozást" javasol. 

Nekem már innentől sántít a dolog. 

Ad 1: a pénzügyi nevelés, a helyes pénzkezelés tanítása nem ugyanaz, mint a THM, a devizahitel, a kamat, stb. fogalmainak tanítása. Az első ugyanis pénzügyi nevelés, ill. pénzügyi IQ, a másik ezeknek csak egy kis alrendszere, a pénzügyi ismeretek. A kettő tehát nem összemosható. 

Ad 2: abban tökéletesen egyet értek Ritával, hogy az iskolába bevitt pénzügyi ismeretek tantárgy tanítása nem fogja megoldani a problémát. A jelenlegi iskolarendszer ugyanis jellegénél fogva a tankönyvi ismeretek továbbadására alkalmas. (Erről már írtam egy másik cikket itt.) Tehát a pénzügyi nevelést az iskolától elvárni nem lehet, ezt az állam nem fogja, nem tudja megoldani. A bibi Rita gondolatmenetében, hangsúlyozom, ott van, hogy összemosta a pénzügyi ismereteket a pénzügyi neveléssel. 

Ad 3: igen, láttam már közelről gyereket. Testközelből hármat, mert annyit szültem. Nevelem is őket becsülettel erőmhöz mérten. Nem, nem vagyok tökéletes szülő. Egyrészt tisztában vagyok a saját korlátaimmal, másrészt tökéletes szülő nincs, mert az képtelen lenne bármire is megtanítani a gyerekeinek. Én ugyanis azt a mondást tartom hülyeségnek, hogy más kárán tanul az okos. Láttál Te már olyan embert, aki a másik hibájából tanult? Én még nem. Szóval egy szülő is csak a saját hibáiból tanul, és az azokból levont tanulságokat tudja majd megtanítani a gyerekének. Ha ebből az jön le neki, hogy "gyerekem, az életben ne merj devizahitelt felvenni, különben eltöröm a kezed, amelyikkel aláírtad a hitelszerződést!", akkor azt tanítja meg neki. 

Ad 4: még mindig állítom, hogy láttam már közelről gyereket, és nem csak a sajátjaimat. El nem hiszed, mennyi mindent képesek megjegyezni, megtanulni, értelmezni és használni(!) is, ha a saját szintjükön, koruknak megfelelően tálalod nekik! Tehát én sem magyarázom a THM-et a gyerekemnek 6-7 évesen. Aki nem hiszi, járjon utána! Megteheti, ha feliratkozik, és megnézi a tökingyenes Alaphang tréningem videoleckéit, vagy ha elolvassa a Játéktár c. e-bookomat. Tényleg nem fogják érdekelni a gyereket a pénzügyek, ha csak a pénzügyi ismereteket akarom a fejébe önteni. Az felnőtteknek való. De nekem mint szülőnek az is a dolgom, hogy azt is megmutassam a gyerekemnek, hogy milyen sok minden létezik ebben a világban. Akár a pénzügyek is. Amúgy meg, ha már láttál kisgyereket, akkor tudod, hogy egy gyerek eredendően kíváncsi. Amit csak lát, arról kérdez. Márpedig a pénz körülveszi mindenhol (tehát ebben is egyet értünk Ritával), látni fogja, hogy ez van, és éppen ezért kérdezni is fog a működéséről. A legrosszabb, amit egy szülő ilyenkor tehet, ha azt mondja, "Á, fiam, Te még ehhez nem értesz, kicsi vagy Te ehhez!". Na, akkor tényleg nem fogja többet ebben a büdös életben érdekelni a gyereket a pénz, még akkor sem, amikorra a prefrontális kéreg megérik. 

Ad 5.: amikor azt olvastam Rita cikkében, hogy írni-olvasni, számolni, logikusan gondolkodni kell a gyereket megtanítani, úgy bólogattam, hogy majd leesett a fejem. Ez így igaz. A ciki ebben csak az, hogy a mai iskolarendszerből kikerülő gyerekek 20%-a(!) funkcionális analfabéta, azaz képtelen értelmezni az olvasott szöveget. A matekkal sem jobb a helyzet. Egy valamit azért a figyelmedbe ajánlanék: itt is van egy téves kiindulási alap. Csak a jó matematikai képességek nem elegendőek ahhoz, hogy valaki jól tudjon majd bánni a pénzzel. Ezért is van az, hogy Ritának az az állítása is igaz, hogy a közgazdászi végzettség még nem feltétlenül jelent belépőt a gazdagsághoz. (Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy persze, hogy nem. Az, hogy valaki közgazdász, csak arra jogosítja, hogy vállalatok ügyeiben igazodjon ki, és nem arra, hogy a személyes pénzmenedzsmentben guru legyen. Tudom, miről beszélek, közgazdász vagyok és mérlegképes könyvelő... :))

Ad 6: még valamit a logikus gondolkodásról... A suliban a magasabb matek nem azért kell, hogy legyen mivel kitölteni az alap- és középfokú oktatásban eltöltött 12 évet, hanem azért, mert a matek a színtiszta logika. Ez kellene, hogy megtanítsa a gyereket a logikus gondolkodásra. Hogy milyen eredménnyel, az már más kérdés.

Ad 7: abban is egyet értek Ritával, hogy a meggazdagodáshoz matematikai téren elég a négy alapművelet alapos elsajátítása, a magasabb műveletek közül pedig a hatványozás és a százalékszámítás. Ennyi. Nem több. 

Ad 8: abban is egyet értünk, hogy a szülői példa az a tényező, ami a legfontosabb talán a gyerek (pénzügyi) nevelésében. De ahhoz a szülőnek is ki kéne művelődnie pénzügyekben. 

Ad 9: a pénzügyi nevelés szülői feladat, mint bármelyik másik nevelési feladat, és nem egy középiskolát követő pénzügyi gyorstalpalóé. Addigra már ugyanis megvannak a "programok", hiedelmek, tabuk, amiket otthonról hoztunk, és kattognak is az agyunkban. (Erről mint gyakorló coach sokat tudnék mesélni.) Egy gyorstalpaló megint csak pénzügyi ismereteket adna, de helyes pénzügyi gondolkodásmódot nem. Lehet, hogy akkor megtudná ott a tini, hogy mi a deviza-, meg a diákhitel, de arra még nem biztos, hogy rájönne, mik a hátulütői, hogy tényleg arra való-e, amire használni akarja, vagy csak arra, amit a bankban bedumálnak neki. 

Ad 10: nem kötelező a pénzügyi nevelés, mindenkinek saját szabadságjoga szegénynek lenni. És itt van még egy fals alapvetés: ma nem attól van benne a szószban mindenki, mert gyerekkorában nem kapta meg a szükséges pénzügyi nevelési dózist, hanem attól, hogy nem azt a pénzügyi nevelési dózist kapta meg, amire ma szüksége lett volna a boldoguláshoz. (Magyarul egyszerűen csak elavultak a pénzügyi ismereteink, amiket a szüleinktől hoztunk.) Meg attól, hogy felnőttként sem tett érte sok mindent, hogy aktualizálja az ismereteit - nem tanult. 

Összefoglalva:

• ne keverjük a szezont a fazonnal, vagyis a pénzügyi nevelést a pénzügyi ismeretekkel
• a pénzügyi nevelés nem az állam, nem az iskola, nem egy pénzügyi gyorstalpaló feladata, hanem a szülőé - ahogy Rita is mondta, példaadással
• jogos Rita felvetése: hagyjuk hibázni a gyereket, de a szülőt is... Egy követelmény van csak: mindennki tanuljon abból, amit hibázott!!! Ha a gyerek ezzel önállóan nem boldogul, akkor a szülő segítsen neki egy beszélgetéssel.
• a gyereket csak az fogja érdekelni, amit lát, hall, amivel már találkozott. Ha találkozik a pénzzel, és választ is kap a kérdéseire, akkor a pénz is érdekelni fogja - akkor is, ha a gyerek nem "tehetséggondozós"...
• a gyerek tanuljon meg önállóan tanulni! Ehhez kell az írás-olvasás, plusz a négy alapművelet és néhány magasabb művelet magabiztos ismerete, valamint a logikus gondolkodás képessége. Ez alapvetően az iskola feladata kellene, hogy legyen, de sajna nem mindig képes ennek megfelelni. Úgyhogy megint csak a szülő jön. 
• elsősorban a szülő dolga, hogy kiművelődjön pénzügyileg, mert csak akkor tud bármit is megtanítani a gyereknek, akkor tud maga is példa lenni. Akkor lesz hiteles. 
• pénzügyekről mindig is lehet, és kell is beszélni a gyerekkel - de csak a maga szintjén, az ő érdeklődésének megfelelően. Hidd el, akkor érdekelni fogja a gyereket is a pénz - kortól függetlenül. 
• pénzügyi ismereteket szerezni nem kötelező. Viszont akkor jómódúnak lenni sem. 

És igen, valóban van mit tanulni a gyerekektől. Én sem lennék ma az, aki vagyok, ha nem tanultam volna meg a gyerekeimtől egyet s mást. Például azt, hogy milyen befogadóak, mennyire éles eszűek és kíváncsiak.

Máshol is ugyanaz a gond?

A héten véletlenül belefutottam egy cikkbe - egy erdélyi magyar oldalon... 

Ami engem személy szerint mellbe vágott, hogy akár a magyar viszonyokról is írhatták volna. A pszichológus hölgy szavait pedig érdemes lenne megfogadni. Szerintem. Ellenben az még jobban érdekelne, hogy mit szólnak ehhez a magyar pedagógusok, akik minden nap gyakorolják a hivatásukat.

A cikket változtatás nélkül közlöm, utána pedig kéretik jókat vitatkozni rajta! Szülőnek, gyereknek, gyakorló pedagógusnak, és oktatásirányítónak egyaránt!!!

Miért unatkozik a diák?

Nem ritkán lehet hallani diákoktól, pedagógusoktól, de iskolások szüleitől is, hogy a gyerekek unatkoznak a tanórákon. Felmerülhet a kérdés, hogy ebben vajon csak a diák a ludas? Vagy pedig okolható ezért a tanár, maga az oktatási rendszer, a tanterv, az iskolai követelményrendszer is?

Dáné Gabriella (fotó: Tóth Orsolya)

Talán az sem lehet mellékes e tekintetben, hogy a gyerek családi környezete miként befolyásolja a diáknak a tanuláshoz való hozzáállását. Az iskolai unalom okairól Dáné Gabriella kolozsvári iskolapszichológust kérdeztük.

A problémák passzolgatása, bűnbakkeresés

„Az, hogy miért unatkoznak a gyerekek az iskolában, nagyon összetett kérdéskör, melyben mindenkinek megvan a maga sajátos szerepe. A diákok motiválatlanok, a tanárok alulfizetettek, belefáradtak a folyamatosan változó, legtöbbször következetesség nélkül végrehajtott tanügyi reformokba. A tananyag zsúfolt, elavult információktól hemzseg, a szülő meg csak a fejét kapkodja ebben a tanügyi káoszban” – fejtette ki a Krónika kérdésére Dáné Gabriella. A szakember úgy vélekedett, mindez egy jól ismert jelenséget eredményez: a média egyik legfelkapottabb témája a hazai iskolai eredménytelenség. És mivel a kérdéskör ennyire sokrétű, nagyon könnyűvé válik a problémák passzolgatása, hárítása, a bűnbakkeresés. „Ha viszont egy kicsit kilépünk a romániai tanügyi rendszer kereteiből, átfogalmazhatjuk, más szemszögből is megvilágíthatjuk a problémát. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a társadalom fejlődését az utóbbi években az információtermelés exponenciális növekedése és az információáramlás folyamatos gyorsulása jellemzi. Elmondhatjuk, hogy voltaképp a jelenlegi oktatási rendszert nem a mai diákokra tervezték, s az innen származó diszkrepancia a rengeteg konfliktus, probléma oka” – vélekedett a pszichológus.

A pedagógus és a diák nem beszéli ugyanazt a nyelvet

A nyári és aztán az őszi, tömegesen sikertelen érettségi eredményeinek boncolgatásánál az is felmerült több helyen, hogy a diákok számára életidegen helyzetet és követelményeket jelentenek a romániai iskolarendszer elvárásai. Meglehetősen sok lexikális tudást követel tőlük, adatok memorizálását, információk előhalászását a memóriából, egy sor olyasmit, amihez a gyerekek mindennapi világának, életének nem sok köze van. Mint Péter László szociológus rámutatott, „az érettségi logikája elavult, nem kalibrált a jelen társadalmi feltételeihez. A tanrend és a tananyag valami olyant vár el a diákoktól, aminek a C-Generáció messengeres tőmondatokban szocializált tömege egyszerűen képtelen megfelelni. Ők az internet által jelentett hipermozaik-kultúrán nőttek fel, a felvilágosodás enciklopédikus kultúramodelljéből fogant érettségi elvárásokkal szemben a többségüknek semmilyen készségeik nincsenek”. Innen arra is lehet következtetni, hogy a diákok sok esetben emiatt is unják a tanulást, az iskolában töltött időt.

Dáné Gabriellától azt kérdeztük, mit tehet a tanár kötelező tananyagon innen és túl, hogy kevésbé unalmassá tegye a diákok számára a tanulást. „A mai iskoláspopuláció merőben más módon szocializálódik, mint az őket tanító pedagógusok annak idején. Egyes kutatások szerint a négy évet betöltött gyerekek 70 százaléka már számítógép-felhasználó. Vitathatjuk ennek pozitív és negatív oldalát, de ezt tényként kell elfogadnunk. Gyermekeink életében döntő szerepet játszanak a digitális kor vívmányai, melyek radikálisan megváltoztatták gondolkodásmódjukat, teljesen eltérő információfeldolgozási módot eredményezve. Akár azt is mondhatjuk, hogy nem beszélünk egy nyelvet: ők a „digitális kor bennszülöttei”, mi csupán „bevándorlók” vagyunk” – fejtette ki a szakember. Dáné Gabriella úgy vélekedett, a diákok „anyanyelvi” szinten használják ezeket az eszközöket, a felnőttek jó része viszont csupán most tanulja ezek kezelését. Ha mindezt konkrét helyzetekre próbáljuk lefordítani, elmondható, hogy a gyermekek képek, ábrák közt nőttek fel, ezért előnyben részesítik a vizuális információt a szöveggel szemben, az információ gyors váltakozásához szoktak, képesek a párhuzamos feldolgozásra. Nem ritka, hogy fülhallgatóval zenét hallgatva, mobiltelefonon SMS-t írva, chaten üzeneteket küldve, számítógépen keresgélve tanulják az aznapi leckét.

„Pedagógusként mindezt kénytelenek vagyunk figyelembe venni. Új módszerekkel, új tartalmakkal, új kihívásokkal kell a tanulást élvezetessé, szórakoztatóvá tenni gyermekeink számára. Ez természetesen paradoxonnak tűnhet, hisz a jelenlegi pedagógusgeneráció számára a tanulás egyenértékű a lépésről lépésre, többéves gyakorlás révén, komoly erőfeszítéssel elsajátított tudásbázissal. A mostani diákok azonban ezt a tudásbázist képesek egy billentyűzetkattintással elérhetővé tenni. Nekünk, pedagógusoknak azonban ezen túl is nyújtanunk kell valamit, a hagyományos és új tartalmak egyezetése révén” – figyelmeztetett a pszichológus.

A vizuális ingerek túltengése: mesterséges hipnotikus állapot

Azt is nagyon gyakran hallani, mennyire nehéz olvasásra nevelni a diákokat. Mivel a pörgő, gyorsan egymás után következő képi/vizuális ingerekhez vannak hozzászokva, nyilvánvalóan  ellentétet szül, hogy az iskolarendszer, a tanrend pedig ezzel szemben erősen szövegcentrikus. A szakembertől azt kérdeztük, mit tehet a pedagógus, hogy módszereivel, megközelítésével áthidalhatóvá tegye ezt az ellentétet, valamiképpen összekösse a szövegcentrikus és képcentrikus információkat, illetve azok befogadását? És ily módon pedig érdekesebbé tegye a diák számára a kötelező tananyagot. „Nem hagyható figyelmen kívül az, hogy a rengeteg vizuális inger: a mai filmek, rajzfilmek, reklámok egy mesterséges hipnotikus állapotot idézhetnek elő a gyors mozgássorozatok révén. Hasonlítsuk csak össze a 60-as évek Antonioni-, Tarkovszkij-filmjeinek tempóját (pl. a Blow Upnak azt a jelenetét, mikor öt percen keresztül csak a fák suhogását követhetjük) a mai filmekkel, melyekben egymást követik a gyors elemek, premier plánok” – figyelmeztetett a szakember. Mint kifejtette, az ingeráradat sebessége azt vonja maga után, hogy a látottak tulajdonképp nem mennek át agykérgi feldolgozáson, ebben rejlik egyrészt a reklámok elsöprő ereje is.

A kéreg alatti területek, elsősorban az amygdala, biztosítják a látottak érzelmi kontextusát, de ezek verbális feldolgozás hiányában zárványként, feldolgozatlan élményekként maradnak meg. A vizuális kultúrán felnőtt gyerek a későbbiekben, még ha el is jut abba a szerencsés helyzetbe, hogy olvasson, csak olyan könyveket tud olvasni, ahol szüntelen történik valami. A jelenlegi, a tantervben szereplő olvasmányok nem képesek lekötni figyelmét, hosszas leírások miatt, nem tudják kivárni a dolgok történését, mindent azonnal, de MOST igényelnek. „Ha megnézzük például az elmúlt évek könyvsikereit, köztük a J. K. Rowling Harry Potter-sorozatának nyelvezetét, azt vesszük észre, hogy az elsöprő olvasottsági arány titka a szöveg dinamizmusában, a pörgő, színes cselekményben rejlik. Adjuk csak oda egy olyan gyereknek, aki falja a Harry Potter-könyveket, egy 19. században íródott regényt, és garantáltan leszoktatjuk az olvasásról” – szögezte le Dáné Gabriella. Mint fogalmazott, új, a beleélést elősegítő módszerek bevezetésével, dramatizálással, szimulációs szerepjátékokkal, csoportos projektek készítésével azonban szerinte közelebb hozhatóak ezek a szövegek is a diákok számára.

Játék a tanulásban, avagy a heuréka-érzés

Elemi osztályokban a játék, a tantervben szereplő információk játékos megközelítése még természetes velejárója a tanóráknak, aztán egyre inkább kiszorul a tanításból/tanulásból, holott a nagyobb diákoknak, kamaszoknak az életében, gondolkodásában is nyilvánvalóan fontos szerepet játszik. A szakembert arról kérdeztük, miként nyújthat segítséget lélektani szempontból az iskolai unalom és unatkozás ellen a játék? „Életkortól függetlenül az ember egyik legfontosabb tulajdonsága a felfedezés, tanulás, keresés, fejlesztés iránti igény. Akkor érezzük magunkat a legjobban, amikor ráeszmélünk valamire, felderítünk valamit. Ez voltaképp nem más, mint a heuréka-érzés, avagy „aha” élmény.

Ebben az állapotban az agyunkban egyszerre rengeteg szinaptikus kapcsolat jön létre, egy hatalmas elektromos kisülés megy végbe, ami eufóriát okoz. A heuréka-érzés megszerzésének pedig egyik legalapvetőbb módja a játék” – fejtette ki a pszichológus. Felhívta a figyelmet arra, hogy a pedagógusok gyakran száműzik a játékot az iskola falai közül, sőt gyakran meg is fogalmazzák, hogy a játék helye az óvodában van. „Véleményem szerint csak a felnőttek azok, akik a játékot és a „hülyéskedést” szinonimaként használják. Nem vesszük figyelembe, hogy a gyermek számára a játék lételem. A tanár szerint a tanulás erőfeszítést követel, komolyságot, elfeledjük azonban azt, hogy a gyerekek komolyan játszanak. A játék cselekvést, beleélést, azonosulást, teljes részvételt igényel, mely által a gyermek olyan tapasztalatokat, élményeket nyerhet, melyek valódi heuréka-érzést hoznak létre, valódi, életízű tapasztalati helyzeteket jelentenek számára” – szögezte le Dáné Gabriella. 

A cikk eredeti megjelenési helye: Kronika (http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=56302) 

A cikk szerzője: Kiss Judit
 

Életstratégia - nem Alekosz módra 7. rész

Itt a vége! Legalábbis az életstratégia-sorozatomnak. Mert hogy elérkeztünk az utolsó kitárgyalandó stratégiaelemhez, apénzügyi intelligenciához. Tudom, minden szentnek maga felé hajlik a keze, de ennek a vádját is magamra veszem, mert ha nem a pénzügyi nevelést választottam volna szakterületemnek (ebben az esetben az olvasóvá nevelés lett volna szakbarbárságom iránya), akkor is ezt tettem volna meg a hetedik pontnak. 

Miért? Ezt már leírtam első alkalommal is:

Ha élete végéig elsősorban alkalmazott is marad a gyereked, akkor is kell, hogy legyen valami alternatívája az anyagi boldogulására. Éppen a mostani válság bizonyította, hogy akármilyen jó diplomája van valakinek, akármilyen jó munkaerő is, az sem menti meg feltétlenül egy válságot követő leépítéstől és utána a hónapokig tartó álláskereséstől. És még egy: a pénzügyi intelligencia nem azonos a pénzügyi műveltséggel. (Ezért nem is alkalmas rá az iskola, hogy ezt megtanítsa a gyereknek, mondjon bárki bármit. A semmitől persze ez is jobb lenne, de csak látszatmegoldás lehetne.) Attól, hogy megtanulja a pénzügyi alapfogalmakat, tudja mire jó és hogyan működik pl. a tőzsde, vagy az ingatlanpiac, még egyáltalán nem biztos, hogy fog tudni bánni a pénzzel, és vele együtt az életével! Ráadásul a pénzügyi intelligencia ettől azért többet tud. Nem egyszerűen a személyes pénzmenedzsmentre tanítja meg a gyerekedet, hanem arra is, hogy más szemlélettel lássa az anyagi lehetőségeit, egyáltalán: lássa azt, hogy a hagyományos stratégiákon kívül egyéb lehetőségei is vannak. 

Mi minden kell ahhoz, hogy pénzügyileg intelligens legyen a gyerek? Többféle képesség, készség egyvelege, ezek egy része már feltűnt az életstratégia elemei között is. Itt is egy hétpontos minimumlista szerepel majd, bár mondom, vannak átfedések az életstratégia és a pénzügyi IQ között:

• kreativitás
• kitartás
• koncentráló-fókuszáló képesség
• célkitűzés, tervezés, megvalósítás
• önbizalom (erről már kétszer is írtam, egyszer itt, és a folytatás pedig itt található) 
• kockázatvállalási készség
• pénzügyi ismeretek, pénzügyi műveltség

Amiről korábban már volt szó, annak mögé tettem a korábbi írásaim linkjét, amiről még nem volt szó, arról viszont majd később ejtek még szót. 

Mikor? 

Halálpontosan november 2-án. 

Hol?

Budapesten, a MOM Parkban, a Tahitian Noni Arenaban 130 ember előtt. 

Akik között Te is ott lehetsz, ha szeretnél. Ugyanis ezen a napon és helyen szervez a legújabb kezdeményezésünk, a PIQ(alias pénzügyi IQ)-koalíció egy konferenciát. A konfi teljesen magánembereknek szól, tehát semmilyen szakmai maszlagot nem fogsz kapni, kizárólag világosan és közérthetően megfogalmazott tudásanyagot. 

A konferencia témája: A jég hátán is - avagy pénzügyi túlélő stratégiák a válságban. Öten fogunk előadni, és minden előadás tele lesz tippekkel, ötletekkel arra nézve, hogy mihez kezdj Magaddal és a pénzzel a mai pénzügyi helyzetben. 

Akik előadnak: 

• Papszt Kriszta - Kriszta pénzügyi IQ tréner és pénzügyi coach, a penzugyitanoda.hu oldal tulajdonosa, akitől válságkezelési tippeket fogsz kapni
• Vidi Rita - Rita gondolkodásmód tanácsadó, ebbéli minőségében pedig előszeretettel kuszálja össze a gondolataidat, hogy aztán alapos nagytakarítást tartson köztük. Most a gazdagságtudatról fog előadni, és arról, hogy éppen a válságban kell nagyon észnél lenni, és egészen máshogy gondolkodni.
• Barczáné Görgei Beáta - Bea kisvállalkozások tanácsadásával foglalkozik, maga is vállalkozó, tehát elsőkézből tud Neked hitelesen előadni a vállalkozásról mint válságtúlélő stratégiáról.
• dr. Farkas Anikó - Anikó már 2008 óta vállalkozik, most mégis mint szülő beszél arról, hogy milyen örökséget adj tovább majd a gyerekednek, hogy felnőtt korában akár egy válság közepén is megállja a helyét.
• Himer Csilla - ugye, ez lennék én... Mint az a fentiekből már kiderült, az én előadásom éppen a pénzügyi IQ-hoz szükséges képességek és készségek játékos fejlesztéséről szól majd. Miért van erre szükség? Mert egészen másféleképpen kell manapság a pénzről gondolkodni, mint eddig bármikor. Ez pedig sokkal könnyebben megy, ha az ehhez szükséges készségek és képességek is a topon vannak. 

Ha pedig ezt így mind összerakod, akkor olyan stratégiát kapsz a kezedbe Te is, és az egész családod is, hogy még a jég hátán is megéltek. :)))

További infokat a http://piq-koalicio.hu oldalon találsz.

Életstratégia nem Alekosz módra - 6. rész

Lassan végére érünk a mi kis életstratégia-sorozatunknak. Nagyon sok mindent néztünk mér meg eddig is, és még mindig maradt két fontos pont, amit szerintem nem lehet kihagyni a gyereknevelésből, ha életrevaló gyereket akarunk nevelni. 

Volt egy hatos pont is a listámon, amiben ezt írtam: 

célkitűzés és megvalósítás: őszintén meg kell kérdezzem, hány olyan felnőtt van ma Magyarországon, aki képes reális célokat kitűzni maga elé, és azt kitartóan, következetesen meg is valósítani? Mármint önállóan, önerőből. Vagy képes-e felismerni, hogy ez most olyan cél, ami meghaladja az erejét, ezért segítséget kér? És könyörgöm, a hitelfelvételt ne soroljuk ide! Ha nincs arra pénzem, hogy megvegyem magamnak a vágyott TV-t, hűtőt, motort, autót, lakást, mert nem elég hozzá az anyagi teherbíró képességem, akkor miért hiszem azt, hogy a következő hónapban ki tudom fizetni a törlesztő részletet? Az is anyagi teher, csak máshogy hívják... (Bocs, kitört belőlem a pénzügyi nevelő.)

Célkitűzés és megvalósítás... Hm. Szép témakör. Hogy lehet erre a gyereket leginkább megtanítani? Van tere a játéknak is, mint szinte minden esetben. De a legfontosabb, amivel erre meg lehet tanítani a gyereket az a szülői példa. 

Nincs kecmec, itt Neked kell megtenned az első, és a legjelentősebb lépést. És sok felnőtt itt hasal el az Élet nagy tesztjében: álmodozni nagyon jól tud, de célt kitűzni... Az hogy valami után vágyakozom, hogy "De jó lenne...", az még nem célkitűzés. Cél onnantól lesz belőle, ha végiggondolom, mi kell hozzá, hogy a vágyból valóság legyen - azaz tervet készítek a megvalósításhoz. Amikor megvannak a lépések, amik egymásra épülnek, hogy hogyan jutok el a célig. Amikor vannak olyan "pufferek" beépítve, hogy a célig vezető úton rugalmasan változtatni is tudj, ha kell. Ha felméred az erőforrásokat, amik a megvalósításhoz kellenek, és felhasználod, ami már megvan, és megszerzed, ami még hiányzik. 

Egy valamit ne csinálj csak: ne tűzz ki napra pontos határidőket! Semmi értelműk. Jó, azt lehet, hogy pl. harminc éves korod táján már szeretnél egy saját kertes házat, de felesleges dolog elvágólagos határidőket kitűzni. Az tutti, hogy sosem úgy lesz, ahogy így kijelölöd, és akkor csak csalódás lesz a vége. Ez a gyerekeknél is érzékeny pont, erre majd vigyázz, amikor Te jelölsz ki neki célt.

A másik, ami nagyon sokat számít a célkitűzésnél is, de a megvalósításnál még annál is többet, a motiváció. Na, az is egy szép szakma, hogy hogyan lehet motiválni valakit. Gyerekként ez meg különösen nehéz: még nem kialakult a személyiség, nincsenek meg azok a szilárd vonalak, amelyek mentén meg lehetne találni a nyomógombokat. Az érdeklődés viszont nagyon jó támpontot adhat motiváció ügyében: ha a gyereket pl. arra akarod motiválni, hogy javítson matekból, akkor nyugodtan ígérj neki valami olyan díjat, ami elég csábító neki ahhoz, hogy meg is dolgozzon érte. Ha pl. a szereti a Hannah Montanat, akkor nyugodtan meglepheted egy füzet- és tolltartószettel, hadd villogjon vele a suliban (meg ezekre amúgy is szüksége lenne). Vagy esetleg megtoldhatod a róla szóló rajongói könyvvel, netán egy CD-vel. Tehát ne luxusdolgokkal próbáld meg motiválni, de azért tartson számot az érdeklődésére.

És hol lehet itt játszani? Pl. a célelérés mérésénél. Na, itt aztán nyugodtan szabadjára engedhetitek a fantáziátokat, hogy hogyan jelzitek a napi-heti haladást. Hogy időszalagon, színes homokkal rétegesen feltöltött befőttes üveggel, vagy pöttyök, pontok, csillagok gyűjtögetésével csináljátok, édes mindegy. A lényeg, hogy a gyerek számára láthatóvá válik a haladás. Ez is motiváló tud lenni.

A célkitűzéssel és megvalósítással tehát érdemes foglalkozni, de ez az a pont, ahol nem a "gyereken" kell elsősorban dolgoznod, hanem Magadon. Erre rengeteg lehetőséged van az internet korában. Van egy olyan tanfolyam, amit én is elvégeztem anno. Nagyon tanulságos volt. Egy coachtársam csinálja, talán már hallottál róla: Vidi Ritának hívják. Rita roppant sajátos szemszögből látja a világot, és ez a nézőpont Téged is számos AHA-élményhez juttat - ha benevezel a tanfolyamra (ezt sajna legközelebb már csak jövő év elején teheted meg).

A másik: ha netán mégis gáz a gyereknél a célkitűzés és a megvalósítás, akkor sincs gubanc: neki is van segítség. Álomfoglalkozás-kereső és célkitűző tanfolyamot indítok 7-8. és 11-12 osztályos gyerekeknek, és kevésbé gyerekeknek, akik éppen pályaválasztás előtt állnak.

Szóval az Isten sem menthet meg attól Benneteket, hogy meg ne tanuljatok célt kitűzni és megvalósítani... :)))

Életstratégia - nem Alekosz-módra 5. rész

Bocs a szünetért, csak kicsit elsodort az élet... Azonban ami késik, legfeljebb múlik, de megúszni nem lehet, ahogy felénk mondják, így aztán semmi sem gátol meg abban, hogy folytassam a postsorozatot. Még mindig van ugyanis mit beszélnünk a rugalmasan alakítható életstratégiára nevelésről, tehát arról, hogy mit tehet egy szülő, ha a gyerekének ilyen életstratégiát akar a kezébe adni. 

A mai napi stratégiai elem a problémamegoldó képesség. Anno, az indító cikkben ezt írtam róla: 

Bármelyik cégnél nézed az álláshirdetéseket, az tutti, hogy szinte mindben szerepel a követelmények között, hogy jó problémamegoldónak kell lennie a jelöltnek. És ez tökmindegy, hogy szakmai probléma (ez lesz az, ami kreativitás nélkül nem fog menni), vagy emberi kapcsolatokban előforduló probléma: mindkettőben ott lesz az ember. Ki tanította meg a gyerekének, hogy hogyan kezeljen konfliktust, hogyan legyen asszertív (önérvényesítő anélkül, hogy a másik félnek ezzel problémát, sérülést, pozícióvesztést okozna)?

A fenti rövid megjegyzésből is kiderül, hogy a problémamegoldás összetett folyamat: nem elég hozzá csak kreatívnak lenni, bizonyos egyéb ismeretekre is szükség van ahhoz, hogy aztán ezeket kreatív módon lehessen kombinálni... Tehát itt vannak a "hozzávalók": 

• kreativitás
• érzelmi intelligencia
• asszertív viselkedés
• kommunikációs képességek
• önbizalom

A kreativitásról már korábban külön pontban is ejtettünk szót, így most már nem szívesen tárgyalnám, arra viszont újfent szeretném felhívni minden Anyu/Apu figyelmét, hogy már nem ez az első hely, ahol felbukkan. A kreatív gondolkodás hihetetlen sok területen képes megkönnyíteni az életet, ezért nagyon fontos, hogy otthon ezt fejlesszük. (Sajna a mai magyar iskolarendszer nagyobb részt - tisztelet néhány lelkes és lelkiismeretes pedagógus gyakorlatának, ami, fájdalom, ma még kivételnek számít - erre alkalmatlan.) 

Az érzelmi intelligencia fura állatfaj: sokan azt hiszik, hogy ez az az intelligenciafajta Howard Gardner többszörös intelligencia elméletében, ami arra tesz képessé, hogy mások érzelmeit értelmezni, kezelni tudjuk. Pedig az az interperszonális intelligencia. Az érzelmi intelligencia azonban az intraperszonális intelligencia, azaz annak a képessége, hogy a saját érzelmeinket el tudjuk helyezni egy szituáció, a másik reakcióinak és érzelmeinek koordináta-rendszerében. Vagyis az érzelmi intelligencia a saját érzelmeink megfelelő kezelésének képessége. 

Hogy ezt hogy lehet tanulni? Na, az a másik érdekes dolog. Tapasztalással. És ez mindegy, hogy társas szituáció, vagy éppen munkatapasztalat, tanulás, vagy játék: mindegyikből tanulunk magunkról. Persze csak akkor, ha erre kifejlesztjük magunkban az önreflexió képességét. A gyereknek ezt is meg lehet tanítani - rengeteg beszélgetéssel rá lehet szoktatni arra, hogy időnként lássa magát objektíven, egy-egy helyzetet, amit nem kezelt éppen túl jól, kívülről nézzen. 

Az asszertivitásról szintén sokat lehet hallani manapság, mégis összemossák a kompromisszummal. Az asszertív viselkedés ugyanis valami olyan csoda, ami lehetővé teszi, hogy egy szituból mindkét (-három, mindegyik) fél nyertesként jöjjön ki. Vagyis úgy érényesítem a saját érdkeimet, hogy a másiké sem csorbul közben. Ennek azonban nem a kompromisszum a megfelelője, mert akkor a megegyezés kedvéért minden fél felad valamit az eredeti elképzeléseiből. Amiről itt szó van, az a win-win, azaz nyerő-nyerő szituáció, politikailag korrekten (európai uniósul) mondva konszenzus. 

Hogy lehet ezt megtanulni? Lehet persze tudatosan is, de az már komoly meló, nem véletlen, hogy sok tréning cég komoly pénzeket keres ilyen kurzusokkal. A gyereknek viszont marad a beszélgetések hosszú sora, ill. a szülői példa. Úgyhogy Anyukák, Apukák, most tessenek jól végiggondolni, hogy vajon jó példák tudtok-e lenni a gyereknek ezen a téren... Mit lehet ehhez játszani, amivel segíthetsz megtanulni, begyakorolni a gyereknek az asszertív magatartást? Vitázzatok! Azt is lehet játszva. Csak legyen elég vicces a téma. Előtte persze állapítsátok meg a szabályokat, hogy hogyan lehet vitatkozni a másikkal: mit szabad, mit tilos, és mi a cél. 

Ez persze jót tesz a kommunikációs készségeknek, képességeknek is. És még valami: az olvasás. Ez lehet önálló is, ha a gyerek már tud olvasni, de még ekkor is jó, ha közösen olvastok. Te, vagy a párod ugyanis egészen másképpen, mást kiemelve, hangsúlyozva olvassátok el ugyanazt a történetet. Éppen ez az a momentum, ami egyébként a gyerek érzelmi fejlődésének is jót tesz, és akkor már megint az érzelmi intelligenciánál lyukadtunk ki. :)

Az önbizalom pedig egy egészen átfogó ügy: mindenre hatással van. Erről korábban már írtam két postot, amit itt és itt megtalálsz.

Szóval akkor sincs gond, ha gubancelhárításban kell jeleskedni a gyereknek - millió lehetőségetek van rá, hogy együtt és játszva megtanítsd neki. 

Életstratégia - nem Alekosz-módra 4. rész

Még mindig van mondanivalóm ahhoz, hogy szülőként hogyan tudom megakadályozni azt, hogy a gyerekeimnek a celebecskék karrierje legyen a legtuttibb életpálya-kilátás. Már jó egy hónapja elkezdtem a cikksorozatot arról, hogy minek mentén lehet sikerre nevelni a gyerekeinket. Ha pedig ezt még játékos formában is megtehetjük, akkor ezt vétek lenne kihagyni... :)

Az e heti téma: a kreativitás, ami a múlt héten tárgyalt nyitottsággal kéz a kézben jár. Ugyanis messze nem (csak) arra a fajta kreativitásra kell itt gondolni, amire a legtöbben gondolnak, azaz a kézműveskedésre stb. Én inkább a gondolkodásmódot nevezem ebben az esetben kreativitásnak, azaz egy olyan észjárást, amely vagy eredendően szokatlan, vagy csak a már ismert, meglévő gondolati elemeket kombinálja nem megszokott módon. (Nagyon ritka ugyanis, hogy valaki feltalálja a spanyol viaszt. Előfordul, de az tényleg korszakos találmány vagy felfedezés. Persze ahhoz is kell a kreatív gondolkodás, máskülönben a kutya nem venné észre a lehetőséget abban a bizonyos spanyol viaszban...:))) 

A kreatív gondolkodásnak két nagyon fontos verziója van:

1. a már ismert, megszokott gondolati elemeket, módszereket, eljárásokat szokatlan módon kombinálja egymással - ez egy nem kimondottan hétköznapi asszociációs készséget kíván meg az ember fiától/lányától. Az benne a szép, hogy nem is feltétlenül egy szakma, szak- vagy életterület különböző részeit, momentumait köti össze, foglalja rendszerbe, ami már maga is szokatlan, hanem az is, hogy ezeket a megszokott elemeket netán nem megszokott körülmények között próbálja újra, adaptálja másképp. Mi szükséges ehhez? Az a fajta nyitottság, amit múlt héten tárgyaltam, hiszen rengeteg különböző terület ismereteit kell tudni ehhez észben tartani, megismerni, esetleg alkalmazni, hogy megláthassuk benne a lehetőséget - valami másra. Most szerénytelen leszek, és nem átallom magam kreatívnak tartani, de nézd meg a http://eznemjatek.com oldalam! Az oldal indulása előtt nem láttam még másik olyan próbálkozást, ahol a pénzügyeket összekötötték volna a játékkal úgy, hogy nem kaszinó lett a végeredmény! Persze, tudom, más is próbálkozott a játékosságot belevinni a pénzügyi nevelésbe, de a bibi annyi volt ezzel, hogy a játék ott változatossági elemként szerepelt. Nem véletlenül reklámozom magam mint Magyarország egyetlen pénzügyi vidámparkja, mert sehol máshol nem kap ugyanolyan hangsúlyt a pénzügyi oktatás, nevelés és a játék, mint az eznemjatek.com-on. Vagyis sikerült két már ismert, meglévő elemet úgy kombinálni, hogy egyedi legyen a végeredmény. 
2. a meglévő dolgokat helyezzük más aspektusba. Nagyon hasonlít az előző pontban foglaltakra, de mégsem egészen az. Itt ugyanis egy bizonyos dologban látom meg a távlatosabb lehetőségeket, a többi feltételt, amivel kombinálnom kell az alkalmazáshoz, én találom ki, én alkotom meg. Gondolj csak Gutenbergre! Ő egyszerűen csak roppant kreatív módon használta a szőlőprést - valami egészen másra. Így csinált valami olyat, amit előtte még soha senki. Ehhez azonban a gyakorlatban is alkalmazva kellett tapasztalatokat szereznie a szőlőprésről, hogy tudja, mi mindenre képes az a prés. 

Ebből adódóan már rengeteg lehetőséged van arra, hogy a kreatív gondolkodáshoz játékokat találj.

• gyakorlatilag szinte bármelyik stratégiai játék szóba jöhet. Ennek legrégebbi példája a sakk, ami szinte életkortól független: a hatéves, nagycsoportos ovis lányommal is szoktunk játszani... Nem annyira bonyolultak az alaplépések, hogy meg ne értené. (Persze azt nem állítom, hogy egy szicíliai védelemmel is elboldogulna, de most nem is ez a cél.)
• szinte minden táblás játék, mert a legtöbbje ezeknek is valamilyen stratégiát követel. Gondolj csak bele, pl. a legegyszerűbb játékok egyike, a malom is ilyen.
• amőba, vagy a tic-tac-toe: hasonló magyarázat okán, mint a táblás játékok.
• sok kártyajáték is ebbe a csoportba tartozik, különösen azok, ahol csapatban kell egymással játszani, pl. snapszer, vagy ulti. 
• a gondolati játékok legtöbbje, amelyik úgy kezdődik, hogy "Képzeld el!", vagy "Mit tennél, ha..."
• Activity
• nyelvi játékok, pl. a szólánc, ahol ugyanazzal a hanggal, vagy szótaggal kell a következő szót kezdeni, amelyikkel az előző végződött.
• szabad történetszövés: ebbe nem csak a "fejből mese" tartozik bele, hanem pl. az is, hogy a babáival, egyéb játékaival, vagy éppen a barátaival lovagos-királylányost, vagy éppen indiános-cowboy-ost játszik a gyerek, ahol menet közben alakul a történet. A gyerek képzeletének ugyanis a világon semmi nem szab határt, boldogan társítja a valós és az elképzelt dolgokat egy történetben. (Hogy is mondta Einstein? A képzelet fontosabb, mint a tények.) 

Szóval van lehetőség dögivel. Most már csak az kell, hogy éljetek is velük.

Életstratégia- nem Alekosz-módra 3. rész

Még mindig ad témát az a post, amelyik már lassan egy hónappal ezelőtt jelent meg itt, mert még most sem értünk a végére, hogy összerakjuk, mi mindenre van szükségünk ahhoz, hogy ne csak az Alekosz-féle celebstratégia legyen az egyetlen lehetőség arra, hogy akár Te, akár a gyereked olyan életet éljen, amilyet szeretne.

Már összeszedtük mit csinálhat egy szülő - különösen pedig játékos formában -, ha szilárd értékrendet és az önálló tanulásra való képességet akarja a gyereke kezébe fegyverként adni. Az élethosszig tartó tanulással szorosan összefügg az a tulajdonság is, amit ma tervezek kitárgyalni - és ez a nyitottság (és itt nem kizárólag a tolerancia értelmében használom a szót, hanem inkább a kíváncsiság dominál).

Csak emlékeztetőül, amit anno az eredeti cikkben írtam a nyitottságról:

"Tanulni sem képes folyamatosan az ember fia/lánya, ha nem érdeklődik a világ iránt, ami körül veszi. Ugyanis a LLL nem csak azt követeli meg, hogy tanuljak, hanem azt is, hogy egészen más területektől is tanuljak, és aztán ezeket ültessem át a saját szakterületemre, vagy az életemre. És még egy dologra nagyon jó a nyitottság: arra, hogy a gyerek hozzászokjon ahhoz, hogy el kell hagyni a komfort-zóna kényelmes, langyos állóvizét, és néha kicsit fejest kell ugrani az ismeretlenebb dolgokba is. A személyes fejlődésnek ez az egyik legfontosabb eleme. (Hogyan haladna bármerre is, ha mindig a megszokott keretek között marad?)"

És a számomra itt van az ebnek az a bizonyos sírhantja, és itt nagyon szépen megkérek minden kedves olvasót, aki pedagógusnak mondja, tartja magát, hogy nyilvánítson véleményt az ügyben! Pro vagy kontra, mindegy, csak szóljon, hogy az ő gyakorlatából mi látszik ebből.

Ez a fajta nyitottság ugyanis szerintem azt a fajta gyermeki, rácsodálkozó kíváncsiságot követeli meg az ember fiától/lányától, ami még ovis korában a sajátja. Aztán jön az iskola, és ez mintha megszűnne... Már nem érdekli a gyereket szinte minden, amit meg tanulni kéne, az a legkevésbé.

A másik oldala pedig ennek a fajta nyitottságnak az, hogy az újonnan nyert ismereteket hogyan fogadom be. Lesz-e ebből kerek egész, vagy csak a részleteket jegyzem meg, azok pedig csak egy egymásra dobált halmazt, nem pedig egy összefüggő rendszert alkotnak? Marad-e olyan a gyerek kerek, egészként értelmezett világa, mint amilyen ovisként volt? Hogy természetes volt, hogy minden apró részlet egy nagy egész (fontos) része? És hogy ezért illesztjük be a tudásunkba, nem pedig azért, mert ezt kell most éppen tanulni?

Tudom, ez csak részben igaz, az életkor előrehaladtával természetes folyamat a gondolkodás változása, miszerint a részeletekbe megyünk bele (tehát először analizálunk) és afelől szintetizálunk egy nagyobb felé - tehát újra felépítjük magunknak az eddigi ismereteink szerint, és a most elsajátított újak mentén korrigálva a valóságot. Én meg viszont azt mondom, hogy amióta középsulis koromban úgy döntöttem, hogy a világ mégis csak egy kerek egész, és én aszerint akarok ránézni, tehát ennek megfelelően tanultam is, még a nemszeretem tárgyaknak is lett értelmük, és sokkal könnyebben voltak tanulhatóak, mint addig.

Mit tehet egy szülő, ha a naiv rácsodálkozás kíváncsiságának képességét akarja megtartani a gyerekénél?

• nem csak baba- és kisgyerekkorban, hanem később is kihívások elé állítja a gyerekét - éppen csak, hogy magasabbra teszi a lécet, mint amit a gyerek már eddig biztonsággal átvitt, hogy meglegyen a sikerélmény, de így még a gyereknek is érdekes marad a feladat

• csináljátok ugyanazt, csak mindig mással! - Na, ezt kicsit kifejtem, mert elsőre lehet, hogy hülyén hangzik, viszont akár még a házimunka is így lehet bulis... Gondold el, hogy mesét olvasol a gyereknek. Te egyféleképpen viszonyulsz a meséhez, mást tartasz belőle fontosnak, mint pl. a párod, másféle érzelmeket vált ki Belőled, stb. Mi van akkor, ha egyik este Te olvasod el a gyereknek pl. a Hamupipőkét, két nap múlva a párod, a hétvégén meg a nagyi? A nagy fejlődés! De ugyanez igaz az elmagyarázandó matek, vagy éppen fizikaleckére is: minél többféle magyarázatot, előadást hall a gyerek, annál világosabb a számára, hogy különböző nézőpontok vannak, még akkor is, ha valami objektív dologról, pl. kémialeckéről van szó. Másképpen szervezzük a lényeg kiemelését, a lecke logikájának felépítését. Ezzel megszokja azt is, hogy ő is merhet előállni a saját gondolati-logikai verziójával.

Ehhez nagyon jó játékok lehetnek azok, ahol a történetet egyszeri hallás után kell minél pontosabban visszaadni. Ez fejleszti a koncentrációt és az auditív megfigyelést, emlékezetet is. Arról nem is beszélve, hogy milyen eszement sztorivá tudnak "átköltődni" így a történetek.

Ugyanerre egy másik variáció, amikor adott egy sztori, és egyszeri hallás után kell felidéznie az egész társaságnak a hallottakat - de úgy, hogy mindenki csak egy mondatot mondhat, aztán a következő mondatot már valaki más. Itt aztán tényleg kell zsonglőrködni a történetkoncepcióknak, amik kialakultak a játékosokban: mivel mindenki kicsit más vonalon indulna el, mást tart kiemelendőnek a sztroiból, így már alkalmazkodni is kell bizonyos mértékig az előtte szóló megkezdett koncepciójához. Így folytatni és visszatérni az eredeti, általa helyesnek tartott logikai menethez úgy, hogy erre csak egy mondatnyi lehetősége van, na az nem semmi! Majd csak figyeld, ahogy dolgoznak a fogaskerekek a gyerk agyában! Füstölni fognak, azt garantálhatom... :)

• adj minél többféle ingert! - ez nem csak babakorban fontos, hanem később is. Legfeljebb később már úgy mondják, hogy adj neki lehetőséget, hogy minél több mindenben kipróbálhassa magát...

Ez lehet sport is akár, mert a sportok nagy részében is létezik taktika, stratégia, tehát ott is kell tudni gondolkodni, tervezni. A sportok pedig általában maguk is játéknak minősülnek - még egy gyerek szemében is... :))) Ez az egyik.

A másik meg az, hogy minél többféle területen lesz jártas, minél több mindent ismer meg, annál magabiztosabb lesz, mert mindenhez hozzá tud szólni (ez speciel társalgás terén is előnyös tud lenni...:))), ill. egyre több terület módszereit, eljárásait, gondolkodásmódját, logikáját tanulja meg. Így egyrészt befogadóbb lesz, másrészt majd a következő pontnál, a kreativitásnál is jól fog jönni neki, hiszen különböző területek elemeit lesz képes majd kombinálni.

Erre pl. nagyon jó játék, ha előveszitek, mondjuk, az értelmező szótárt, és véletlenszerűen felütitek valahol, és ráböltök egy szóra. Aztán ugyanígy valahol egész máshol nyitjátok ki, és böktök egy másik szóra. A feladat az, hogy a két szóra épülve hozzatok össze egy értelemes, és lehetőség szerint a valóságban is elképzelhető történetet! Ehhez persze el kell kezdeni majd egy kicsit kutatgatni is, hogy melyik szó pontosan mit jelent, milyen területen mire és hogyan használják, milyen módszerek, eljárások során, stb. Vagyis a gyerek több dolgot is megtanul ebből:

1. a különböző területek részleteinek egymáshoz passzítását (a kreativitás alapja),

2. önállóan kutatni, információt feldolgozni (ez pedig az élethosszig tartó tanulás egyik fontos eleme).

• tanítsd meg vitázni! - meg kell mondjam, nem voltak hülyeségek anno a vitaszakkörök, mert nem vitatkozni, meg veszekedni tanultak ott az ifjak, hanem vitázni, ami az ellenérdekű felek számára a problémák kultúrált rendezésének lehetőségét adta. Annál is inkább, mivel kötelezően megállapodással kellett zárni: vagy azért, mert kompromisszumot értek el, vagy azért, mert sikerült a másikat meggyőzni, vagy azért, mert konszenzust találtak (na, az a legjobb, és akkor már megint kicsit belefolytunk az 5. pontba, a problémamegoldás képességébe, ill. az asszertivitásba is, de arról majd két hét múlva bővebben).

Hogy lehet játékosan vitázni? Hm, ez jó kérdés... pedig csak a körítésen múlik minden... :) Ha pl. boltosat játszotok, akkor terelheted úgy is a dolgot, hogy a piacon alkudozássá fajuljon a játék. Na, ott aztán győzködhetitek egymást! Közben meg viccesebbnél viccesebb érveket "vághattok egymás fejéhez"... :)))

Másik verzió, erre még a nagyobbak is fogékonyabbak: begyűjtesz egy zálogot. (Ez lehet az mp3-asa is, de akár az a kérdés is, hogy elmehet-e este a haverokkal a buliba...:))) Ha játszotok, akkor valami képtelenséget is be lehet dobni a vitába, pl. hogy a szomszéd Mari néni tud seprűn repülni... (Kb. ugyanaz lesz a hatás, mint a kakastollas kalapos, hosszú szoknyás Piton professzornak a Roxfortban a mumusűző órán...:))) Előre állapítsátok meg a szabályokat: ki, mikor, mennyit beszélhet, milyen szavakat lehet, vagy éppen nem lehet használni, hogyan következnek a felek az érvelésben, stb. A legfontosabb szabály pedig az, hogy X időn belül megegyezésre kell jutni. Hiszed, vagy nem hiszed, óriásiakat lehet röhögni egy-egy jól irányzott érven! :)

Ha éppen nem játszotok, mert tényleg az a vita témája, hogy elmehet-e este a gyerek bulizni a haverokkal, akkor is ugyanez a taktika alakalmazandó: szabályok előr lefektetve, és kap rá X időt a gyerek, hogy meggyőzzön. Hogy ezt érveléssel, alkuval, megvesztegetéssel teszi-e, az már a Te szilárdságodon és nevelési elveiden múlik... :)))

Játsszatok, vitázzatok - kedvetekre!

Az apás-olvasós képért köszönet a lamornak.freeblog.hu-nak!

Életstratégia - nem Alekosz-módra 2. rész

Két hete egy angliai kutatás nyomán kitört belőlem a kritika az Alekosz-féle celebecskék által nyújtott életstratégiát illetően (már ha ezt lehet stratégiána nevezni). Akkor hirtelen felindulásból összeszedtem a szerintem legfontosabb 7 képességet, készséget, amelyek segíthetnek a gyereke(i)dnek (és Neked is) abban, hogy ne az Alekosz-féle érvényesülési út legyen az egyetlen lehetőség, ill. hogy a celebek viselkedése, megjelenése, mintája ne frusztráljon se Téged, se az utódod.

Akkor még azt is megígértem, hogy ezentúl minden héten sorra vesszük ezeket a képességeket, készségeket, amikből összeáll a stratégiád. Ígérem, hű leszek magamhoz, és mindezt úgy fogom megtenni, hogy közben a játék sem marad ki.

Most éppen az önálló tanulásra való képesség van soron.

Na, ez kimondottan tanulásmódszertan, úgyhogy rengeteg lehetőség van a játékra! (Kérdezz meg egy logopédust, ő is ezt fogja mondani... :) ) Kezdjük ott, hogy ahhoz, hogy a gyerek tanulni tudjon, jól kell tudnia beszélni, észlelnie és értenie kell a beszédet. Ehhez sok minden kell, elsősorban is Te. Vagyis az, hogy foglalkozz a gyerekkel: beszélj hozzá, hangoztasd úgy a szavakat, hogy legyen alkalma megérteni, utánozni (ez is a tanulás egy módja), aztán jöhetnek a ritmikus mondókák, énekek, mozgásos játékok a beszéd dallamának, ritmikájának érzékeltetésére, később a mesék és a versek.

A mesék és a versek csodálatos dolgok: nem csak a beszédet, a szókincset fejlesztik ugyanis, hanem hozzászoktatják a gyereket a könyvhöz. Az én most már lassan nagycsoportos lányom például most már hevesen érdeklődik a betűk és számok iránt, a könyvekben rendszeresen keresgél bizonyos betűket, tehát lassan a betűk szavakká állnak össze - saját érdeklődése okán lassacskán olvasni tanul.

Ez azért lényeges, mert információs kor ide vagy oda, még mindig az olvasás az a legfontosabb kultúrtechnika, amivel a tudás nagyobbik részéhez hozzájuthatunk. Igaz, ehhez manapság szorosan felzárkózik a vizuális technika - pl. a TV, videoklipek, stb. Tudomásul kell vennünk, hogy a gyerekeinknek olyan vizuális kultúrájuk van már most is, amit mi valószínűleg sosem fogunk tudni követni, ezért van az, hogy sokszor egészen más módon tanulnak és gondolkodnak, mint mi.

Ennek egy másik megnyilvánulása az, hogy a gyerekek a legtöbb esetben már struktúrákban gondolkodnak - akkor is, amikor olvasnak. Csodálatos módon a nagyobbik lányom soha életében nem tanult (legalábbis tudatosan) gyorsolvasni, mégis kiválóan használja a technikát. Ehhez kellett néhány dolog:

1. rengeteget olvasott, mert érdekelték a könyvek - tehát első lépésben volt alkalma begyakorolni a hagyományos, lineáris olvasást
2. a sok gyakorlás közben eljutott az életkoránál kicsit előbbre mutató könyvekig, amikben már elég sok volt a leíró rész, ami neki még nem igazán feküdt. Így aztán elkezdett "felületesen" olvasni. Tulajdonképpen szelektív olvasásnak hívják, amit művelt: gyakorlatilag csak átfutotta a szöveget, és csak amin megakadt a szeme, azokat a részeket olvasta el. Ellenben vette a fáradtságot, és még vagy kétszer-háromszor átfutotta így a szöveget - minden alkalommal más szövegrészeket olvasva végig, mert a már ismerteket átugrotta. Így sokszori olvasás után összeállt a szöveg struktúrája is. (Már megint a struktúrában gondolkodás...)
3. a sok átfutott szöveg pedig hozzászoktatta egy olyan olvasási tempóhoz, amivel akkor is állni kellett a versenyt, amikor "hagyományosan" olvasott. A hagyományos szó azért van idéző jelben, mert ezt sem hagyományos módon csinálta: megtanult gyorsolvasni. A szemmozgása ugyanis nem a hagyományos balról jobbra, helyenként ugráló mozgás volt, hanem egyszerűen csak felülről lefelé olvasott - azaz egy egész sort átfogott a szemével, és így haladt lefelé.

Meg kell mondanom őszintén, képtelen vagyok utánozni. Rengeteg gyakorlás kell hozzá. Ellenben a technika eredményessége szédítő - éppen a mai információdömpinggel sújtott világban. Kiválóan tud ugyanis az infók között szelektálni. Méghozzá egy előre kitervelt gondolati struktúra mentén.

Ha mégis rászánod Magad, vagy a hagyományos technikával már magabiztosan olvasó gyereked, hogy megtanuljátok a gyorsolvasást, akkor melegen ajánlom hozzá Paul R. Scheele Villámolvasás c. könyvét. Miért? Mert humoros, másrészt a gyorsolvasásra szoktató gyakorlatok játékosak.

Mi kell még az olvasáson kvül ahhoz, hogy egy gyerek önállóan tudjon tanulni? Képes legyen egy valamire fókuszálni (tulajdonképpen az információ szűrése az olvasás során már szintén ilyesmi volt). Ezekre is nagyon jó játékok vannak, amivel a figyelmet lehet fejleszteni. A legelterjedtebb talán a memóriajátékok millióféle variációban. De ezen kívül is akad jó néhány például itt is.

Mire jó a figyelem fejlesztése és a fókuszálás képessége? Arra, hogy megtanuljon maga kutatni az információk után. Ez alapvető feltétele az önálló ismeretelsajátításnak.

Ellenben fel is kell tudja dolgozni önállóan az infokat, amiket talál. Milyen játékokkal lehet ezt csiszolni? Lehet, hogy most megleplek, de szinte bármilyen stratégiai játék (még a számítógépesek is) jók erre, de a társasjátékok is.

És még egy tényező van, ami lényeges a tanulásban: az emlékezet. A memória fejlesztéséhez leírhatatlanul sok és jó játékot lehet találni, például itt is.

Szóval most már van játszanivalótok rengeteg.

Tanítsd meg tanulni a gyereked, mert Te is képes vagy rá!